2020-ban sok minden változott, sok minden más lett, de szerencsére a szokásos őszi történelemi kirándulásunkat meg tudtuk tartani.

A nyár folyamán az Önkormányzat a megszorítások ellenére anyagilag támogatni tudta ezt a hagyományunkat. Így idén is lehetőségünk volt messzebbre utazni, s újabb magyarországi mesés helyeket ismerhettek meg gimnazistáink.

A kirándulás szervezésére elég kevés idő állt rendelkezésemre, de mivel évek óta kialakult csapattal járunk, sikerült a szigorú intézkedéseknek megfelelően minden előzetes hozzájárulást beszerezni, buszt bérelni, és egy nyárias reggelen nekivágnia 14-15 km-re tervezett túránknak.

3 fő célpontunk volt:

Bakonyújvár romjai, Odvaskői-barlang és a bakonyi „Gyilkos-tó’, azaz a Hubertlaki-tó.

Első célpontunk, egy rablóvár maradványa volt, a vár nagyon rövid ideig állt fent a 16. században, hiszen tulajdonosai leginkább a közeli Apátságot és lakosságot fosztogatták, tartották rettegésben. Így a várat királyi utasításra lerombolták. Ennek romjai- leginkább alapterületének körvonala, találhatóak 432 méter magasan, az erdő mélyén, Bakonybéltől nem messze. Az közeli erdőben épp fakitermelés folyt, így nem egyszer hallhattuk a kidőlő fák moraját, láthattuk a már felfűrészelt farakásokat, és kelhettünk át a turistaútra dőlt rönkökön.

Ezek után az Odavaskő- barlanghoz másztunk fel, egy igazán erőt próbáló kaptatón, de ahogy ez szokott lenni a látvány kárpótolt bennünket mindenért. Régészeti kutatások bizonyítják, hogy a barlangot régtől fogva lakták az emberek. Már Szent István korából vannak írásos nyomok, hogy ’lakták’ a barlangot. A tetején lévő sziklákra felmászva panorámás kilátás tárult elénk: mindenütt a Bakony!

Utolsó lendületünkkel átkelve többször a közelben folyó Gerence- patakon, elindultunk a Hubertlaki-tóhoz, ami hasonlósága miatt a bakonyi Gyilkos-tó nevet is viseli, nem hivatalosan.

Itt a nyárias napsütésben, a háborítatlan csendben szívesen elüldögélt volna még kis csapatunk, de várt ránk még 2 órányi buszút hazáig, így fájó szívvel, de elindultunk. Az utolsó 3 km-es út már szinte végig lefelé vezetett, ami az egész napos kaptatókon járás után felüdülés volt.

Jó hangulatú túránkon sok minden történt velünk, de főleg a cipőinkkel. J Volt olyan cipő, ami már az elején feladta, volt olyan is, amelyik a patakban megfürdött, de számunkra semmi nem jelenthetett akadályt.

Bárhogy is alakul, szeretnék ezt a hagyományunkat folytatni, amely immár 5. éve járja hazánk szebbnél szebb tájait az őszi időszakban, és jövőre is hasonlóan jó hangulatú gimnáziumi túrát szervezni.

Tima Emese és Bálint Ákos